Téglagyártól adótornyokig- az első "hivatalos" lépéseim a Kéktúrán.
Kicsivel izgatottabb voltam a szokásosnál a legutóbbi túra alkalmával, hiszen a táskámban lapult a szép, új igazolófüzet. Immáron hivatalossá is tehető egy-egy Kéktúra szakasz teljesítése! Pecsétország vagyunk, ilyen tekintetben is, de ezúttal ezt nem bánom.
Apropó, pecsét. Már a füzet elején felhívják rá a figyelmet, hogy a bélyegzőhöz kell saját tintapárna, mert az nem mindenütt van. Ez azért nem olyan rossz dolog, mert lehet személyesebb a pecsét, hiszen a színét így te választod meg. Írószer boltban is lehet venni párnát, de kreatív boltokban kis csinos tintapárnák is akadnak, széles színválasztékban- nekem is innen van, szép kéket választottam.
A Rozália téglagyár, mint az első kirándulás kiindulópontja tekinthető akár szimbolikusnak is, mert ilyen névvel csak rettentően menő pont lehet az egyébként is legendás túrán. Valójában ez tényleg egy téglagyár, amit még 1880-ban alapítottak. A bejárat előtt az oszlopon található a pecsét, de aligha itt fog időzni bárki is, a romantikusan szép kilátásban gyönyörködve. Ráadásul közel is esik- igen, néha ez is szempont.
Elindultunk fel a hegynek, a túrázó csapatban három fő és nyolc láb kapott ezúttal helyet: velünk tartott Marci, a turistaeb. A kutyás kirándulások témájára később még kitérek, mert mostanra már gyűlt össze szép mennyiségű tapasztalat, de a lényeg az, hogy egy jó természetű, fegyelmezett kutya kitűnő társaság a gyalogutakon. S vizsláról lévén szó, amiatt nem kell aggódni, hogy ő lesz a csapat gyenge láncszeme a meredek kaptatókon...
Rendes emelkedővel indul a túra, ami a Virágos-nyereg előtti szakaszon válik lankásabbá. Ott már a fák lombjai között ki is lehet pillantani Üröm és a téglagyár irányába. Mivel ez volt az első ilyen túránk, a pecsételős helyek megtalálása még nem volt olyan kézenfekvő a számunkra, de azt kell mondjam, a jelzések kiválóak. A Kéktúra felfestései, a pecsétet jelölő szimbólumok könnyen észrevehetőek. Ezen a szakaszon elég nehéz elkeveredni...
Apropó, útvonal. Erre bizonyára mindenkinek más módszere van, és a felfestések miatt teljesen jó választás egyszerűen követni a kék jelet. Ám mivel mi oda akartunk visszatérni ahonnan indultunk, inkább úgy terveztem az utat, hogy visszafelé másik irányt kövessünk ahol csak lehet. Kiváló online túratervező alkalmazások, térképek vannak, párat a linkek közé is betettem. Én a GPX koordinátákat, tehát a teljes útvonalat előre le szoktam tölteni a telefonomra, és ha bármikor kérdés lenne, a GPX Viewer alkalmazást hívom segítségül.
Noha csak bemelegítésnek szántuk ezt a szakaszt a Hármashatár-hegy csúcsa előtt még várt ránk egy rendesen emelkedő szakasz. Jó tempót mentünk, de azért kellemes volt egy darabig megállni az egyik kilátóponton. Rá szoktam csodálkozni magam is, hogy Budapest közvetlen környezetében mennyi látványos természetközeli hely van, és a Hármashatár-hegy az egyik legjobb példa erre. Az egy másik kérdés, hogy a városból is jól látható óriási adótornyok mellett állni legalább olyan meghökkentő, mint a tájat csodálni...
A Guckler Károly-kilátónál értük el a túra legmagasabb pontját, 495 métert. A kilátó az újabbak közé tartozik, még 2016-ban adták át. Remek budapesti panoráma várt ránk a tiszta időben, de mivel pár nappal korábban már jártunk erre, nem maradtunk itt sokat. Azt azért el kell mondanom, én a magam részéről híve vagyok a jó kilátóknak, mert ennyi "jutalom" jár nekünk, miután meghódítottunk egy-egy csúcsot. Szerencsére nem kevés igen szép van ezekből, amelyek jó célpontot jelentenek egy túra szervezésénél.
Visszafelé a szerintem egyik legkellemesebb, kiválóan bejárható útvonalon indultunk: a Guckler-ösvény széles, itt is van több izgalmas kilátópont Óbuda irányába, és mivel nincsenek nagy szintemelkedések, futók, családdal kirándulók is szeretik. A Virágos-nyereg után egy darabig az itt levő házak között vitt az útvonal, majd az erdőbe érve meredeken ereszkedni kezdett- ahol felfelé kemény volt a túra, lefelé könnyebben haladtunk.
A kör nagyjából 13 kilométeres lett, három pecséttel gazdagodtunk, és így felavattuk a Kéktúra igazolófüzetet. Fentről remek a kilátás, de mivel itt már ismerősek vagyunk, ezúttal nem időztünk annyira sokat a kilátóknál. Három és fél órás, néhol kissé keményen emelkedő, de azért bírható gyalogtúra volt ez. Aztán búcsút intettünk Rozáliának, s legközelebb másik szakasszal folytatjuk.
OKT 14 / Hűvösvölgy - Rozália téglagyár
