A Dévényi Antal-kilátóhoz könnyű túrát lehet tenni.

gyalog kilátó budaihegység

A túratervezés izgalmas része a nézelődés, hol mi lehet érdekes. Az emberek az egy környéken levő útvonalak között válogat, és ha akadnak olyanok, amiket ugyanazon helyeket érintik, akkor az ember próbálja kitalálni, melyik lehet az érdekesebb.

Bevallom, azért előfordult már, amikor rettentően zavarba jöttem. A Nagy-Kopaszra szerettem volna eljutni, de két, egymáshoz ugyan közel levő, mégis más csúcsra vezetőt túrát találtam csak. Egyszerűen nem értettem, hogy lehet két Nagy-Kopasz kilátóval egymástól pár kilométerre? 

gyalog kilátó budaihegység

A válasz gyorsan kiderült: a két Nagy-Kopasz hegy nem ugyanaz. Tulajdonképpen pénzfeldobással is dönthettem volna, mert nekem mind a kettő új volt, így az északabbra esőt választottam. Noha csak 447 méter magas, különleges kilátást ígért, és ez be is jött.

A Kopár-csárda malletti parkolóból indultam felfelé. Az út első szakasza erdőben vezetett. Igazán nem volt nehéz a terep, inkább könnyű sétának mondanám. Aztán a fák közül előbukkant a korábban már megmászott Nagy-Kevély sziluettje. Kicsivel később pedig teljes panorámájában meg lehetett csodálni a szomszédos hegyet, ami bevallom, így jobban nézett ki, mint fentről.

gyalog kilátó budaihegység

Utána jött a séta tovább, általában jó minőségű erdei utakon, míg végül a kilátühoz vezető emelkedőre fordulhattam. A Dévényi Antal-kilátó 2015-ben épült, jellegzetes formájú építmény. Igazán nem magas, de remekül körbe lehet pillantani, és ha szép az idő, el lehet látni Esztergomig- én is felfedezni véltem a bazilika kupoláját a távolban. 

gyalog kilátó budaihegység

Lefelé Piliscsaba érintésével mentem, de nyilván a faluban sétálás kevéssé volt érdekes része a kirándulásnak. Talán csak annyiban volt érdekes, hogy láthattam, ha valaki rövidebb kiruccanást tervez, innen indulva gyorsan megjárhatja a kilátót. A körpanoráma szép időben tényleg pazar, és a legtöbben az ilyesmiért indulunk neki a hegyeknek.

gyalog kilátó budaihegység

A visszaúton még egyszer szembejött velem a kilátás a Nagy-Kevélyra, eltöltöttem hát itt pár percet. Aztán arra figyeltem fel, hogy nagy port felverve közeledik valami: egy csapatnyi motoros zúgott el melletem. Később aztán egy szűk erdei ösvényen még találkoztunk, szerencsére elég hangosak voltak ahhoz, hogy időben ki tudjak lépni az útjukból.

gyalog kilátó budaihegység

Ez azért tipikusan az a fajta útvonal, aminek van egy (mondjuk jelen esetben inkább kettő) emlékezetes pontja, amiért megéri nekiindulni, viszont nem tartozik a legkarakteresebb túrák közé. Ám ha valaki Piliscsaba felé jár, érdemes tennie egy kitérőt, legalább a jenga tornyot idéző kilátóig.

Az útvonal a Kopár csárdától a Nagy-Kopaszig

Nagy Kék instagram