Ez a "kék" most nem úgy nagy kék, mint amikor a tengerről beszélünk. A Kéktúra ihlette a blogom nevét, és ennek megfelelően leginkább túrázásról, természetközeli kalandozásról fog szólni.
Nem kizárólag a gyaloglás, hanem a kerékpáros, akár vízi túrák is témák lehetnek itt. És ha gyalogtúráról írok, abban sem csak a Kék túra kap helyet, hanem bármi más is, ami érdekes vagy különleges, és felfedezéséhez szükségeltetik valamiféle saját erőkifejtés.
A hozzáállásom a túrázáshoz azért így sem mondható teljesítményközpontúnak. Nyomon követem az én saját haladásaimat, de szó ami szó, aligha leszek az év teljesítménytúrázója, és ez kicsit sem bánt. Azt gondolom, van mindig egyfajta jogos elégedettség, büszkeség, amikor valaminek a végére ér az ember, feljut egy csúcsra és hasonlók, de ez személyes dolog.
Maga az személyes döntés, hogy a manapság ránk zúduló milliónyi időtöltési lehetőségből mit választunk. Az én korosztályom számára meghatározó volt a Másfél millió lépés Magyarországon sorozat, ahol megismerkedhettünk a Kéktúrával- és annak végigjárásával. Persze, egyetlen tévécsatorna révén ha akartunk se tudtunk volna mást nézni, ám ettől még nem lesz legenda egy műsor. Attól vált azzá, amilyen odafigyeléssel, alapossággal, elkötelezettséggel és szeretettel készült.
Az iskolai utazások között is gyakori volt a táborozós jellegű, sőt, a kifejezett vándortábor is. Persze amikor tizenévesen ilyenben voltam, nem gondoltam, milyen sok év múlva lesz majd újra fontos számomra a túrázás. Máshogy alakultak a dolgok, és ugyan szívesen utaztam, kalandoztam mindenfelé, a gyalogtúrázás, az itthoni tájakon barangolás nem volt az életem része.
Aztán változott egy s más, elkezdtem egy kicsivel többet mozogni, edzeni. Bár az edzőtermekkel sincs bajom, jól esett kinn kocogni, tekerni, és akár még a saját környezetemben is találni meglepően érdekes helyeket. Amikor külföldre jutottam el, a kocogás időnként olyan volt mint a városnézés, rácsodálkoztam csendes kis utcákra, szép parkokra.
Természetes döntés volt tehát amikor vettem egy túracipőt, kinéztem egy útvonalat és elindultam egy kirándulásra, teljesen egyedül. Pilisszentkeresztről mentem fel Dobogókőre majd vissza. Akkor már egy ilyen táv leküzdése nem volt gond, hála az edzéseknek, és én újra belekóstolhattam a gyerekkorból ismerős túrázásba. Kicsit próba volt ez, mennyire fogom élvezni, és mondhatom, igazán jó élmény volt.
Azóta már alaposabban készülök egy-egy túrára, társak is akadtak, akikkel jókat túrázunk, kivel ilyen, kivel olyan stílusban. És néha még egyedül is nekiindulok. Nem lettem szakértő, egyszerűen csak megszerettem (újra) ezt a fajta időtöltést, és kicsit sem bánom, hogy emiatt pár órára kimaradok az internetezésből és tévézésből.
Végül -és ez elvezet jelen blogig- arra jutottam, neki lehetne futni a Kéktúrának. Annak a bizonyos nagy Kéknek! Hiszen nem egy alkalommal követtem már eddig is kék jelzést itt-ott. Hát tegyük hivatalossá, füzettel és pecsételéssel! S mivel már egy rövid szakaszt teljesítettem is, itt volt az idő, hogy valamit megosszak abból, amit megélek túrázás közben.
És ha már ide eljutottam, természetesen fogok írni minden másról: nem kéktúrás útvonalakról, bringázásokról, akár városi sétákról. Szívesen mesélek és osztok meg képeket. Próbálok egyensúlyozni a szubjektív élménybeszámoló és a kézzelfogható tanácsadás között. Utóbbit azért tartom fontosnak, mert akadhatnak nálam is kevésbé járatosak a témában, akik még csak kacérkodnak a gondolatával a túrázásnak.
Akinek kedve van, tartson velem!
