Így lesz az enyészeté egy csodaszép vasútvonal a Bükkben.
Vallomással tartozom: vasútrajongó vagyok, érdekel a vonatok világa, szívesen utazom vonattal akár idehaza, akár külföldön. És a romantikája, hangulata ennyi utazás után is magával ragad. Legkellemesebb emlékeim közé tartozik az, amikor Norvégiában vonatoztunk egy napon át, de említhetnék thai, tunéziai, belga vasútélményeket is.
De nem kell nekem messzire menni a jó vonatozásért, szeretek idehaza is. Legyenek azok a kirándulásokhoz passzoló kis erdei vasutak vagy a fővonalak, sokféle utazást tettem már vagonokban.
Valamikor nagyon régen, egyetemista koromban egy hozzám hasonlóan vasútkedvelő cimborámmal nyáron egy hetet szántunk arra, hogy körbevonatozzuk az országot. Vas megyétől a Dunakanyarig, a Velencei-tótól a Bükkig kalandoztunk, és nagyon szerettük.
Az út egyik fénypontja volt a Putnok-Szilvásvárad-Eger vonal, ami a legyebb vasútvonalaink között volt számon tartva. De sokat már akkor sem törődtek vele, és Szilvásváradon át is kellett szállnunk, azaz a gyakorlatban ketté osztottak a vonalat. Rég volt, nyilván nem tudok mindent felidézni, de azért azt tudom, hogy a hét egyik legjobb utazása volt a hegyek között kanyargó kis Bzmot-tal.
Aztán sokáig nem jártam erre- egészen idén őszig. A Bükkbe vetődtünk, és egy olyan szálláshelyet találtam, amit egykori vasútállomásból alakítottak ki. A régi, lerobbant Nagyvisnyó-Dédes állomás épületéből alakították ki az igazán csinos és kellemes Bakterház Vendégházat, amit bátran ajánlok, ha valaki jó helyet keres pár napra.
Ám sejtettem, ahol állomás van, ott sínek is lesznek, és valóban, a vendégház mögött ott az egykori Putnok-Szilvásvárad vonal. A gáz már benőtte a síneket, látszik, hogy erre vonat aligha jár. 2-300 méter séta után pedig elértem oda, ahol a sín már ki se látszott, kicsit odébb pedig be is szakadt a töltés, a sínek alatt nagy lyuk tátongott. (Megjegyzem, az, hogy használhatatlan a pálya, egy dolog, de ez így veszélyes is.)
Ezek után már kedvet kaptunk máshol is megkeresni a pályát. Végül Nekézseny mellett bukkantunk rá egy hídra, és megpróbáltam felkapaszkodni a töltésre. Az egyik oldalon áthatolhatatlan volt a gaz, a másik oldalon aztán sikerrel jártam. Már amennyiben siker látni ezt az elhanyagolt, gazból ki se látszó sínpárt.
Utánaolvasva kiderült, itt már egy évtizede nem jár vonat. (Nem bátor jóslat azt mondani, hogy nem is fog.) Én minden gazdasági megfontolást megértek, és azt is tudom, a falvak központjától 2-3 kilométerre levő vasútállomásokkal egyszerűen nem fenntartható a mindennapos forgalom, hiszen senki nem akar ennyit gyalogolni- vagy esetleg nem is tud. A régi pályán lassan halad csak a vonat, rángat, a felújítás drága, szolgálatot adni szintén. Mondhatni, nem racionális a további működtetés.
Ezt eddig megértem. Az már furcsább, hogy eközben teljesen értelmetlen helyekre építenek kisvasutat, a semmiből, ahol nyilván a bükki látványt meg sem közelíti az élmény. Így aztán vonat van, vonzerő nincs- míg a jobb helyen levő erdei vasutak, például a szilvásváradi is amit most szintén felkerestünk, szép számú utast visz. Szóval igen, elgondolkodik rajta az ember, ha van pálya, töltés, akkor tényleg nem lehetett volna koncepció váltással egyfajta kiránduló vasúttá tenni? Annyira hihetetlen sok a turistabarát látnivaló a Bükkben, hogy erre már nincs szükség?
Na de ha már nem kell a vasút, nem lehetne a gaztól megtisztítani az utat, átalakítani biciklisek, gyalogos turisták számára, hogy a forgalmas úttól távol, szép környezetben mehessenek a saját tempójukban? Máshol nem lett volna jó megmenteni az infrastruktúrából valamit, mint a nagyvisnyói állomást?
Hát ilyen az, amikor az embernek csak kérdései vannak, de válaszok azok nincsenek. Persze, hangulatos képsorozat születhet a pusztulásról, de állítom, a szép dolgokat is lehetne jól fotózni...
